Lányok, valljuk be, életünk során mindannyiunk gondolt már minimum egyszer olyan igazi óceánparti Álomesküvőre. Olyanra, ami az amcsi rózsaszín filmekben van. ( Biztos vagyok benne, hogy mindenki. Csajból vagyunk, nna..)
Nos, kedves Menyasszony-jövendőbeli Férjek kis eséllyel nézegetnek hasonló oldalakat-, ha ezen az oldalon kutakodsz, titkon Te is ilyesmire vágysz.
Jó hírem van: ennek nem kell csak álomnak maradnia.
De kezdjük az elejéről, szépen sorban, hogy is volt ez nálunk.
A lánykérés hajnalán abban maradtunk a Vőlegénnyel, hogy itt bizony mostanában nem lesz esküvő, (a házasság téma hirtelen olyan ijesztőnek és komoly dolognak tűnt, a válaszom ettől függetlenül egyáltalán nem volt kérdéses), a következő nap a fejemben megvolt a 120 fős vendéglista, a menü, a dekoráció, a ruha, stb. Aztán következő nap kíváncsiságból el kezdtem bújni a netet. Kíváncsi voltam, mit kínálnak drága pénzért Álomesküvő címszó alatt. Gondoltam ilyen nekem úgysem lesz, biztos, ami biztos alapon elküldtem pár ajánlatkérő levelet utazási irodáknak Ciprusra, Rómába, meg még nem tudom hova. A válaszok jöttek is vissza, de egyiknél sem kellett beleélnem magam a szituba. Vagy a fotók nem tetszettek, vagy a házasságkötés tűnt baromi macerásnak.
Aztán az utolsó pillanatban megtaláltam Ottót az esküvői képeivel. És találtam egy esküvői videót is. Utólag visszaemlékezve 3 napig bőgtem. Egyrészt, mert annyira tetszett, másrészt meg azért, hogy nekem ilyen sosem lesz.
Aztán lett, de ne siessünk ennyire előre.
Tehát mire összeszedtem minden bátorságom, megmutattam a Férjjelöltnek is, kíváncsiságból, mit szól hozzá. Azt hiszem, semmit nem mondott. Nagy filmrajongó, azt hitte ez is valami amcsi rózsaszín filmjelent. De minimum nem értette a célzást. Náluk falun ilyenre még egyébként sem volt példa, tehát nem is létezhet. Itt annyiban is maradt a dolog, hiába kezdtem győzködni, hogy ki tudnánk számolni mennyi az annyi, hisz minden költség le van írva jól érthetően az oldalon, és a házasságkötés is pofon egyszerű, és egyébként is megnézhetnénk már végre New Yorkot, amit már egy ideje tervezgetünk, nem mintha tudtam volna, hogy Miamiból, ha egyáltalán el lehet jutni New Yorkba, akkor azt mivel lehet megtenni.
Szóval lezártuk a dolgot. Vagyis inkább elengedtem.
Talán egy hét telt el utána, mire a Vőlegény a semmiből közölte velem, hogy:
- Jó lesz nekünk Miami!
Hirtelen nem értettem a dolgot, de az biztos, hogy tőlem boldogabb menyasszony nem volt a világon.
Gyorsan el kezdtünk számolni, kissé félve, mert hiába szerepelnek Ottó oldalán pontosan az árak, még ott van a repülőjegy, a szállás, a kintlét, a látnivalók, és a hirtelen átláthatatlan dolgok, stb….húúú, hát ez mégis elég sokba fog fájni, de egyszer élünk, a mi esküvőnk, legyen olyan, amilyet igazán szeretnénk, és nászút is egyben, és New York, meg minden….
Eldöntöttük, hogy írunk Ottónak. Hogy egyáltalán létezik-e ez a Fazon, nem csak valami kamu a dolog a gyönyörűen megszerkesztett honlapjával. Kiutazunk, aztán ha esküvő nélkül kell hazajönnünk, az több lesz, mint vérciki.
És írtunk. Ő meg válaszolt. Minden kérdésünkre. Aztán jelezte, hogy inkább skype-oljunk, mert annyira nem szeret írogatni. Beszélni viszont nagyon, mint utólag kiderült.J Hívás hívást követett, és hirtelen az időpont is megvolt, a repülőjegyeket (TAP), és a szállást is kiválasztottuk (booking.com- Nassau Suite Hotel), megrendeltük az általa ajánlott fodrász (Kei Pucci) és sminkes (Aradia Vive) szolgáltatásait. Gondoltuk, innen lemondani már nem kéne, de mit mondunk a családnak.
Hosszú hetekbe tellett, mire elfogadták, hogy nem a hagyományos „fa mögül kinézős”, „kéz vállra tevős” esküvői képekről álmodozunk.
Aztán július lett, és elindultunk.
Előzetesen a TLC csatornán már hónapokkal korábban néztük a Miami Airport 7/24 című sorozatot, ahonnan megtudtuk, hogy az úti célunk a terroristák által leginkább fenyegetett repülőtér, és ott tűnik el a legtöbb csomag a világon, és előtte még a biztonság kedvéért egy Denzel Washingtonos repülős lezuhanós filmet is megnéztünk, amiben a gép Miamiból indult, és a pilóták meg az utaskísérők folyamatosan illegális hangulatjavítókat használtak. Azt hiszem American Airlines volt a légitársaság, na, mi is azzal utaztunk a tervek szerint Miamiból New Yorkba.
Szóval így-, és még a folyamatos rémálmommal, hogy pont az a csomag tűnik el, amiben a menyasszonyi ruhám van-indultunk neki hajnal 3-kor. Utóbbi félelmemet úgy győztem le, hogy olyan ruhát választottam, ami egy uzsis tasakba is belefért. De végül mégsem a kézipoggyászomba tettemJ
A ruhát egyébként a Nagy Napig nem látta a Párom, a választás egyébként szerelem volt első látásra, nem a fenti okok miatt lett az enyém.
A repülőút kicsit hosszú volt, de annyi dolgot kellett átgondolnunk az úton, annyira izgultunk, hogy pik-pak odaértünk egy lisszaboni gyors átszállást követően.
Ottóval korábban megbeszéltük, hogy amint a szállodába érünk, hívjuk fel. Így is történt, másnap eljött hozzánk. Régi cimbikként üdvözöltük egymástJ Elmentünk összeházasodni, pontosabban elkérni az engedélyt, elmentünk a virágboltba csokrot készíttetni, és elmesélte azokat a helyeket, ahol szerinte izgalmas megtartani a ceremóniát. A következő pár napunk így arról szólt, hogy végigjártunk a várost, és kerestük a számunkra legideálisabb helyszínt.
Nem béreltünk autót. Egyrészt akkor még nem volt nagy vezetési rutinunk, másrészt akárhol is vagyunk, szeretünk belefolyni a helyiek életébe. Tömegközlekedéssel jártunk mindenhova. Vagy bringával az Ocean Drive-on. Utólag mondta Ottó, hogy busszal itt csak azok járnak, akik nem alkalmasak autóvezetésre, nagyon öregek vagy bűnözők. Egyszer azt hiszem féltem az egyik buszon.
Egyébként ott olyan város feletti metróhálózat van, aminek nincs vezetője. Olyan, mint a vidámparkban a hullámvasút.
Mivel elmaradt az autóbérlés, így kicsit a nyugdíjasok világát éltük, pontosabban szépen nyugodtan készülődtünk az esküvőre. A körömlakkom és a csokromhoz illő nyakkendő kiválasztása napokat vett igénybe, így sem az orlandói kirándulásra, sem Everglades-re nem jutott idő. De nem is baj, ezeket a 10 éves házassági évfordulónkon kívánjuk pótolni, ahogyan a karibi kajahajózást is.
Eljött az esküvő napja. Két dolgot kért Ottó: Az egyik az volt, hogy lehetőség szerint ne napozzunk addig, mert akármilyen ügyes is a sminkes, a napszemüveg barnulással nem fog tudni mit kezdeni. Erre ügyelvén csak a vállamat sikerült leégetni egy déli biciklizéssel. A másik dolog pedig az volt, hogy ne nézzünk időjárás jelentést. Ha ezt nem mondja, szerintem eszünkbe sem jutott volna. A nyári hónapokban jönnek-mennek a hurrikánok, hol kisebbek, hol nagyobbak. Mi egy közepes méretűt vártunk a nagy napra. Emlékszem, hajnal 1-kor zokogtam. Egyrészt, mert akkora vihar volt, hogy életemben nem éltem olyat, annyira féltem, másrészt meg amiatt, hogy mivel az ott tartózkodásunk utolsó előtti napjára tettük az esküvőt, vizionáltam magamban, hogy itt nincs mese, hajadonként kell New Yorkba mennem. Már ha egyáltalán engednek gépeket felszállni.
Aztán reggel lett. Azt hittem sosem lesz. Attól hosszabb éjjelem sosem volt. Azután sem, hogy megszületett a kisfiunkJ. És az a reggel ugyanolyan napsütéssel indult, mint máskor. Ettől függetlenül teljesen beparázva hívtuk Ottót, hogy most mi lesz, ha mindjárt itt a következő, hisz még a híradó is vihart mond estére. Ő haláli nyugalommal állította, hogy Relax srácok!, nem lesz. De a helyszínre oda kell érjünk fél 7-re, ha bármi van, meg tudjuk várni, míg eláll az eső, és egyébként pedig akkor a legjobbak a fények fotózáshoz. És ne aggódjunk, próbáljunk, legfőképp én próbáljak meg pihenéssel enyhíteni a szemem alatti kosarakon a kialvatlanság miatt. Ottó szavaiból ítélve úgy tűnt, hogy aznap összeházasodunk.
Kora délután megérkezett a szállodánkba Aradia és Kei is. Úgy érkeztek, mint a batyus vándorszínészek. Nagyon mókásnak tűntek, Kei egyik hóna alatt egy hatalmas tükör, a másikban egy hatalmas párna, és mindketten óriási bőröndöket húztak maguk után. Hát, kérem szépem, a profik nem bízzák a véletlenre. Elkezdték a munkálatokat, ide üljek, oda nézzek, egyszerre ketten dolgoztak rajtam, közben pezsgőt nyomtak a kezembe, és mire kettőt pislantottam a műszempilláimmal, már kész is voltam. Pontosabban csak majdnem, mert időközben megérkezett Ottó és a felesége, Priscilla is. Azt hiszem 6 db táskával jöttek. Ha nem tudtam volna, hogy fotósok, biztosan azt hiszem, hogy profi bérgyilkosok. Tehát megérkeztek, és fotóztak, és videóztak, megállás nélkül, közben nevetgéltünk, és majdnem elkéstünk az esküvőnkről. A koncepció az volt, hogy Zsolti teljes harci díszben csak a parton láthat meg, így kisebb nagyobb logisztikával még szekrényben is kellett bujkálnom. Jól mulattunk, maradtam volna még.J Viszont sietnünk kellett, mert Évi, a magyar Tiszteletes asszony, már várt minket a megbeszélt helyszínen.
A parti sétányon indultunk azokhoz a bizonyos sziklákhoz. Zsolti elöl bekötött szememmel, persze Ottó vigyázott a testi épségére, hátul pedig mi követtük őket Priscillával. Akárki jött felénk, mindenki megállt, mosolyogva gratulált és szinte mindenki száját elhagyta egy-egy kedves bók. Aztán Zsolti bevárt minket, lekerült a nyakkendő is a szeméről, és sok-sok fotó készült arról a bizonyos első találkozásrólJ.
A szertartás egyszerű és meghitt volt. Évi szívhez szóló szavai után a házassági esküt sem lehetett könnyek nélkül letenni.
Az esküvő után maratoni fotózás indult. A parton isteni volt a klíma, önfeledten bohóckodtunk a homokban és a vízben, majd miután lement a nap, átautóztunk Miami kikötőjébe a pálmafák alá, hogy ott is lőjünk néhány színes fotót.
Másnap ifjú házaspárként indultunk New Yorkba. A gyűrűnket jól láthatóan, büszkén viseltük, végre…!:)
A repülőút ez előzményekhez képest nem volt vészes, sikeresen túléltük. Az esküvői fogadalmunk után arra is megesküdtünk, hogy többet nem megyünk nyáron nyaralni. De legalábbis nagyon jól megválasztjuk a nyár elejei vagy végi időpontokat, mivel New Yorkban-és előtte minden évben akárhol is voltunk- évszázados hőségriadót fogtunk ki. A rengeteg látnivaló közül néhányat ki is kellett hagynunk, a betondzsungel közepe nem éppen a komfortérzetet biztosítja a turisták számára. Ettől függetlenül az Empire State Buliding 102. emeletéről szuper a kilátás, a fényárban úszó Broadway-n és a Time Square-en éppen akkora embertömeg hömpölyög, amit el sem tudtok képzelni, a Fifth Avenue sugárútja maga a luxus és fényűzés, a Flatiron előtti parkban szemet kápráztatóan világítanak a bogarak, a Rockefeller Center igen jó kis kiülős esti hely, meghatóak a Central Park padjainak táblácskái, megrázó a 9/11 Memorial Place. Sajnos az Ellis Island-ra elfelejtett bekanyarodni a hajónk, de a Szabadság-szobor nem maradt ki.
Néhány napot töltöttünk a városban, szükség lesz még néhányra, hogy a sok-sok kimaradt látnivalót, mint hiányosságot pótoljuk.
Amiről nem esett szó, az az amerikai kaja. Nos, ha röviden kellene jellemezni, akkor az borzasztó. A miami és ny-i reggeli abban tért el, hogy a szokásos cukros pékáru, szirup szerű dzsemek mellé NY-ban már főtt tojást is kaptunk. Ja, és előresütött, csomagolt gofrit is. Előbbinek borzasztóan örültem, de a harmadik reggel után már nem tudtam hogyan variálni a főtt tojást a főtt tojással. Mindent összevetve, ha valaki az egészséges életmód követeként érkezik Ámerikába, készüljön fel. Sem felvágott, sem zöldség nincs reggelire a szállodákban. A mienkben legalábbis nem volt. Ebédre és vacsira lehet éppen vadászni bármit, minden náció étele megtalálható, valahol…
Két hét után eltelt a nászutunk is. Hazaindultunk. Rengeteg élménnyel gazdagon.
Bizton állítjuk, hogy életünk legfantasztikusabb utazása volt, legalábbis ami az új, közös életünk kezdetét illeti. Nem mondom, hogy minden félelem nélkül indultunk neki, de örülök, hogy belevágtunk, és lesz mit mesélni az unokáknak.
Ottó és Priscilla fantasztikus emberek. Ottó lazasága elsőre ijesztőnek tűnhet, ami érthető is, nem kenyérért megy az ember a sarki közértbe. De higgyétek el, nem csak profi fotós, remek szervező is, és pont annyira vagány, amennyire nem kell túlaggódni az egész bulit. Priscillánál pedig bájosabb és kellemesebb- ráadásul női szemmel nézve is gyönyörű- személyiség nem létezik.
Külön köszönjük Évinek is a szertartást, aki azon az estén egy hosszú utazás után érkezett vissza Miamiba, szívvel-lélekkel adott össze bennünket.
És a Szépítő Team is nélkülözhetetlen, hogy arra a napra a teljes outfit tökéletes legyen.
UI:
Nem sokkal hazaérkezésünk után megérkezett az Ottó által postázott amerikai anyakönyvi kivonat is.
Ezt az OFFI-val le kell fordíttatni, és bármelyik Polgármesteri Hivatalba benyújtani az Internetről is letölthető házassági kérelem, születési anyakönyvi kivonatok és személyes okmányok kíséretében. A bejegyzést a Bevándorlási Hivatal fogja véglegesíteni. Ennek átfutási ideje minimum 3 hónap, tehát ha esetlegesen úton van a Trónörökös, ne hagyjátok az utolsó pillanatra!:)
Anita & Zsolti
Az amerikai esküvői fotós honlapom: Miami Wedding Photographers
Hasznos Tippek Tengerparti Esküvőhöz
Tengerparti esküvői dekoráció magyar pároknak
Miért éppen Miami? Külföldi Esküvő + Nászút Egyben
Külföldi házasság honosítása Magyarországon a gyakorlatban
Szükséges dokumentumok külföldi esküvőhöz
